Az Apátfalvi Polgárőr Egyesület kapta idén az Év Polgárőr Egyesülete kitüntető címet

A Csongrád megyei polgárőrszervezetek közül az Apátfalvi Polgárőr Egyesület kapta idén az Év Polgárőr Egyesülete kitüntető címet. Az Apátfalvi Polgárőr Egyesület 1998 óta működik a község közbiztonságának, közrendjének jobbá tétele érdekében. Tagjai jelenleg is szabadidejük feláldozásával, elsősorban saját költségükre teljesítenek közszolgálatot Apátfalva kül és belterületén.
A Polgárőr Egyesület a munkájának hatékonysága érdekében együttműködik a Makói Rendőrkapitánysággal, az Apátfalvi Rendőrőrssel, a Nagylaki Határrendészeti Kirendeltséggel. Az Apátfalvi Rendőrőrs munkatársainak koordinálása alapján fokozott figyelő és járőrszolgálatot hajtanak végre a település belterületén, a mezőgazdasági utak községbe vezető szakaszain a közrendet, közbiztonságot veszélyeztető cselekmények megakadályozása érdekében. A munkájukat igazolja, hogy a polgárőrség tagjai 2010-ben 1840 órát töltöttek szolgálatban a településen, mely idő alatt 11320 km tettek a közrend, közbiztonság fenntartása érdekében.
A polgárőrség az önkormányzati támogatáson kívül pályázatokon nyert támogatással segíti a működését a szolgálat teljesítéséhez szükség eszközök beszerzésével. A polgárőrök a bűnmegelőzési feladatokon túl közreműködnek a községben megrendezésre kerülő rendezvények lebonyolításában és biztosításában. A tanév során a polgárőrök szükség esetén segítik a tanulóknak a közúton történő átkelését. A polgárőrök folyamatosan továbbképzik magukat, a tanfolyamon részt vevő 60 fő sikeresen lette a polgárőr vizsgát. Az Apátfalvi Polgárőr Egyesület tagjai a lakosság megelégedésére végzik munkájukat, amely eredményeként nem növekedett a községben elkövetett szabálysértések és bűncselekmények száma.
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete határozatban is megköszönte az Apátfalvi Polgárőr Egyesületnek a községi közlekedés, közrend és közbiztonság érdekében végzett munkáját.

0 Megjegyzések

Hirdetés