Felgyő község rövid bemutatása

Felgyő Magyarország délkeleti részén, Csongrád megyében található, 1367 lakosú kistelepülés. A községet átszelő Vidre - ér mellett László Gyula régészprofesszor Árpád-kori települést tárt fel. 
A központban talFelgyő Magyarország délkeleti részén, Csongrád megyében található, 1367 lakosú kistelepülés. A községet átszelő Vidre - ér mellett László Gyula régészprofesszor Árpád-kori települést tárt fel. A központban található Gedahalom feltárása során honfoglalás kori magyar település és Szent István korabeli templom maradványai kerültek elő.
A török uralom után a gróf Károlyiak majorokat építettek. Ezekből az uradalmi majorokból hozták létre az önálló falut 1948-ban. A Felső-major volt 1965-ig a település központja, minden intézményt az uradalmi lakásokban alakítottak ki.
Az 1960-as évek elején 2,5 km-el távolabb kezdett épülni egy teljesen új faluközpont a puszta közepén. Ma már egy szép, rendezett, infrastrukturálisan jól ellátott kisközség fogadja az idelátogatókat, ahol Általános iskola, Óvoda, Könyvtár, Orvosi rendelő, Posta, Polgármesteri Hivatal, Gyógyszertár és üzletek szolgálják a lakosság igényeit. 1993-ban felépült az új Szent István templom a Gedahalom mellett.
A település mezőgazdasági jellegű. Szántóföldi és fóliás növényeket termesztenek és állattartással foglalkoznak az itt élő emberek. Erre rá is vannak kényszerülve, a munkanélküliség itt is gondot jelent.
1997-ben holland beruházással megépült a GROW-GROUP Magyar - Holland Palántanevelő Kft., majd néhány évvel később a RIJK ZWAAN Kft. amely új munkahelyet biztosított jó néhány felgyőinek. Akik helyben nem találnak munkát a környező városokba próbálnak elhelyezkedni. ( Csongrád, Szentes).

0 Megjegyzések

Hirdetés