Gyorsan halad a dél-alföldi szeméttelepek rekultivációja

A tervezettnél gyorsabban halad a szegedi regionális hulladékgazdálkodási program részeként bezárt szeméttelepek rekultivációja – közölte Bacsa Pál, a kivitelező AS Szeged Konzorcium projektfelelőse hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen. A 27 telepből huszonöt helyen már lényegében befejeződött a hulladék depóniába rendezése és tömörítése, valamint elkészültek a műszaki tervekben szereplő szigetelések is – mondta a szakember a 2,79 milliárd forintos összköltségű, uniós támogatással megvalósuló projektről tartott sajtótájékoztatón.
A felszámolt hulladéklerakók helyén kialakított depóniákat tavasszal füvesítik, és ekkor ültetik el a 6-10 méteres szélességű erdősávok fáit és cserjéit is. Az Alföldön jellemző fajokból kialakított véderdők feladata elsősorban az lesz, hogy megóvja a depóniákat a széleróziótól – tudatta a projektfelelős.

0 Megjegyzések

Hirdetés