A klasszikusok után egy kis könnyűzene

A „Száncsengő”-t, vagyis a „Jingle Bells”-t énekelve léptek színpadra a hódmezővásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Mikulás váró könnyűzenei hangversenyének szereplői december 5-én este. A lányok közül többen Mikulás-sapkát és rénszarvas szarvakat viseltek a fejükön.
A Magánének Tanszak könnyűzenei koncertjét 2003 óta minden évben megrendezzük a gyermekek és a szülők nagy örömére – mondta Kónya Krisztina, aki Bátki Fazekas Zoltánnal együtt felkészítette a diákokat a fellépésre. A felkészítő tanárnő kifejtette: klasszikus hangképzést és klasszikus tananyagot tanítanak, de a mai popos, rockos világban a növendékek részéről felmerül az igény más zenei irányzatokra is. Próbálnak ennek is eleget tenni, és a fiatalok nagy örömmel készülnek a koncertre. A műsorszámokat többnyire a diákok választják ki, de ha valakinek nem sikerül döntenie, segítenek neki.
A hétfő esti repertoár igen széles volt, csak néhány cím ízelítőnek: Mamma Mia (Abba), Delilah (Tom Jones), Hajolj bele a hajamba (Péterfy Bori), Kell ott fenn egy ország (Zorán), de egy-egy részlet elhangzott az Avatar című film zenéjéből és a Valahol Európában című musicalből is.
forrás: promenad.hu

0 Megjegyzések

Hirdetés