Gyöngyszemek









A napok szinte rohanva teltek és a tennivalók sora nemhogy csökkent volna, de egyenesen szaporodott. Talán holnapra minden elrendeződik.
A meghívók időben elmentek, a menüsort is sikerült összeállítani, a zenészek is elvállalták végül. Csak a ruha maradt, a szép fehér, gyönggyel hímzett menyasszonyi ruha. Valaha az édesanyja viselte, így öröklődött a ruha anyáról-leányra. Gyöngyei itt-ott meglazultak. Az anya szótlanul dolgozott, most jó volt egyedül lenni. Gondolatai tétován csapongtak. Ennyi volt?
Mikor megszületett, mint egy rózsaszín, gömbölyű labda, úgy gurult a világra, csöppnyi tagjai bársonyosak és illatosak voltak, akár a rózsaszirom. Istenem, mennyit nézegették! Emlékszik, hűvös őszi nap volt, kora alkonyi órán, a kicsi lány aludt a nagy ágyon, apró ökleit a feje mellé emelve, ők ketten mellé heveredtek és csak bámulták tökéletes arcocskáját, csöpp füleit, melyek virágsziromként simultak a kis fejre. A békés tejszagú szuszogás betöltötte a kis szobát és a szívüket. Kinn az ágak csapkodták az ablakot, álomra készült a világ. Odabenn duruzsolt a kályha, és a két ember ámulva nézte a testükből-lelkükből szakadt csodát.
Aztán az évek repültek. Mikor első nap ment óvodába kis fonott kosarával, könnyes szemmel ballagott mellette, maszatos meleg kis keze az övében. De aztán felderült a ház édes kis hangjától, sorban mondta a mondókákat, dalokat. És eljött a reggel, mikor iskolába indult, komoly, megfontolt léptekkel, és ő a fél életét is odaadta volna, ha a nehéz táskát ő viheti. De egy elsős öntudata ezt nem engedte, így csak elnézte, mint görnyed az a kis hát a terhek alatt. Látta örülni az első piros pontoknak, vele lázadt mikor becsúszott egy fekete. A lázzal vert éjszakákon aggódva hajoltak fölé és elsimogatták homlokáról a rémeket. Jöttek az egyre nehezebb feladatok, néha nem volt könnyű, de reggelente, mikor ébresztette és belepuszilt meleg, illatos kis nyakába, úgy érezte, nincs nála boldogabb.
Holnap útjára engedi. Feleség lesz, talán nemsokára anya és a gyönyörű örök körforgás folytatódik. Neki talán lesz még pár jó éve, jönnek majd az unokák és, amire úgy vágytak, néha utazgatni is fognak. Még nincs vége! Csak azt kell megszokni, hogy nincs itt a közelében, este nem ülhet az ágya szélére és hosszú, meghitt beszélgetéseik is megrövidülnek majd. Úgy érezte a legszebbet, a fiatalságát adja majd holnap ajándékba.
S a könnyei lassan peregni kezdtek és elkeveredtek a gyöngyökkel.

0 Megjegyzések

Hirdetés