Nyárfákat, fűzfákat vágnak ki a Kertvárosban

Veszélyes, korhadt, beteg kertvárosi fák kivágását, metszését tervezi a vásárhelyi önkormányzat. A Hóvirág-, a Rudnay Gyula-, a Pető Ferenc- és a Kodály Zoltán utca egyes fáit érintő intézkedésekre való igény a kertvárosi lakossági fórumokon merült fel.
 
 
Több bejelentés is érkezett a kertvárosi lakóktól a városrész faállományával kapcsolatban. Lakossági fórumokon az ottélők javasolták egy felmérés elkészítését a sűrűn elhelyezkedő fák gyérítése céljából, ugyanis a négy kertvárosi utca társasházainak lakóit egyes fák zavarják- tájékoztatott Göbl Vilmos önkormányzati sajtóreferens. Főleg a nyárfák és fűzfákat érintik a beavatkozások. A Hóvirág-, a Rudnay Gyula-, a Pető Ferenc- és a Kodály Zoltán utcák környezetében 6-700 fa található, zömében nyír, akác, dió, fenyő, májusfa, nyír-és diófa, platán- és juharfa. Ebből előreláthatóan 80-100 fát vághat ki az önkormányzat. 

A kivágásokra egyrészt a korhadások miatt van szükség, hiszen az élettelen ágak balesetveszélyesek lehetnek. Másrészt a lakosság által nem szakszerűen telepített fák egybefüggő sűrű lombjai zavarják egy-egy társasház lakóit, hiszen árnyékot vetnek a lakásokra. Számos gyümölcsfa is veszélyforrás lehet, hiszen - gondozás hiányában - növényvédelmi szempontból a többi fát is károsíthatja: fertőzést okozhatnak, ezért ezeket a fákat is kivágás fenyegetheti.

Mivel a faállomány felmérése a kertvárosi lakóközösség kérésére készült el, csak olyan változás történik majd, amellyel a lakosság is egyetért. Az önkormányzat nemcsak a gyérítést, az újratelepítést is tervezi az indokolt részeken. A társasházak lakóközösségeinek véleményét kikérte már az önkormányzat, napok óta olvasható a társasházak bejárati ajtajain az adott háztömb körüli átvizsgált fák -, illetve a szükséges beavatkozások listája. Az érintett közös képviselők már jelezték a város felé, hogy még nem tárgyalták meg a lakóközösségekkel a szükséges beavatkozásokat- tudtuk meg Göbl Vilmostól, aki hozzátette, a további intézkedések előtt minden lakóközösség visszajelzését megvárja az önkormányzat.

Kardos Tamás, az Ifjúsági Lakásépítő és- Fenntartó Szövetkezet elnöke arról tájékoztatott, hogy az érintett négy utca lakóinak március 25-én nyílt lehetősége javaslatot tenni a faállománnyal kapcsolatban. Ezt az adott napon 5-6 esetben tették meg, konkrét példaként környező platánfák megmentését emelte ki az elnök. A gyérítéssel, száradékolással, metszéssel kapcsolatban a lakosok a jövőhéten lakógyűléseken mondhatják el észrevételeiket, véleményeiket.




Hirdetés