Vádat emeltek egy szegedi nő ellen barátnője megölése miatt

Vádat emeltek egy szegedi nő ellen, aki a Csongrád Megyei Főügyészség szerint egy vita után megölte, majd elásta barátnőjét.

A megyei főügyészség hétfőn az MTI-vel azt közölte: a két nő együtt élt a sértett szeged-tápéi házában. 2017 májusában vita, majd verekedés alakult ki közöttük: rugdosták és ököllel ütötték egymást.

A vádlott többször eltalálta barátnője fejét is, majd miután a sértett a földre került, nadrágszíjjal, majd kézzel fojtogatta. A sértett halálát végül koponyatörés és fulladás okozta. A vádlott ezután kihúzta barátnője holttestét a házból, az udvaron lévő, medencének kiásott üregbe rakta, letakarta lepedővel, bambuszdarabokkal és forgáccsal szórta be, végül grillgyújtó folyadékkal leöntötte és meggyújtotta. Az összeégett testet később csemperagasztóval, majd földdel temette be, és a területen sziklakertet alakított ki.

A sértettnek volt egy másik szegedi ingatlanja is, ennek albérlőjével a vádlott elhitette, hogy a lakás tulajdonosa évekre börtönbe került, így 14 hónapon keresztül a bérleti díjat – mintegy 560 ezer forintot – ő szedte be.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. február 26-án emberölés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nőt, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomásában először azt mondta, hogy a sértett holttestének eltüntetésében egy ismerősétől kért segítséget, de később ezt megváltoztatta.

A főügyészség a letartóztatásban lévő szegedi nőt emberöléssel, nagyobb kárt okozó csalással és hamis vád bűntettével vádolja, bűnösségéről a Szegedi Törvényszék dönt.

0 Megjegyzések

Hirdetés